2010. február 19., péntek
Egy kis kedvcsináló a színekhez. A fenti rajzom sima felületű, fehér papírra készült, Prismacolor színes ceruzákkal A4-es méretben. Most már lassan egy hete nem volt új bejegyzésem, és ennek az az oka, hogy gőz erővel dolgozom a következő tanfolyamanyagon, ami a színekről fog szólni. Egészen az alapoktól lehet majd elsajátítani a színekkel való alkotást, amit bármilyen területen alkalmazhatsz majd. Akril, vízfesték, pasztell, olajfesték stb. Ezen a tanfolyamon is nagy hangsúlyt fog kapni a helyes látás, hogy a színeket értékekként tudd kezelni, így a színelmélet segítségével bármilyen színt kitudj keverni, és gyönyörű színekben gazdag festményeket készíteni. Mivel a festésnek is az alapja a rajzolás, ezért először azt kell elsajátítanod, vagyis azoknak ajánlom majd, akik elvégezték az alaptanfolyamot (online rajztanfolyam), de természetesen azoknak is, akik máshol végeztek jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Ez a tanfolyam is online lesz, hogy bárkihez eljuthasson, és ne legyenek fizikai korlátok. :-) Arra szeretnélek kérni titeket, hogy segítsetek nekem abban, hogy érdemes-e elkészítenem ezt az anyagot, azzal, hogy a következő linken kitöltitek a kérdőívemet: Kérdőív (a határidő március 20, 12:00) Természetesen honorálom a fáradtságotokat és azok között, akik kitöltik, kisorsolok valakit, akinek egy szép grafitrajz lesz a jutalma, amit az általa küldött fénykép alapján készítek el A3-as vagy A4-es méretben. (galéria) Természetes ingyen :-) (a szavazáshoz regisztrálnod kell, amire azért van szükség, hogy kitudjalak sorsolni) Megoszt!
2010. február 11., csütörtök

Ez a gyönyörű lila pillangó sima fehér rajzpapírra készült, és Prismacolor színes ceruzákkal készítettem el. Az inspiráció a pillangó formájához Zindy-től származik: http://zindy-zone.dk/html/drawings/mixed/clpencil/butterfly_purple.htm

Csináltam hozzá egy kinyomtatható mintát, ha kedvet kaptál te is egy kis színes rajzoláshoz, akkor töltsd le az alábbi linkről.

http://www.opendrive.com/files/6081727_3nb64_0e3c/Pillango.jpg



Ha szeretnél megtanulni rajzolni, akár egy hét alatt eljutni a pálcikaembertől az élethű portrérazig, akkor katt ide.

Ha egy szép grafitrajzzal szeretnél meglepni valakit, akkor pedig ide kattints.
2010. február 4., csütörtök
Tegnap este lettem kész a legújabb rajzommal. Gondolom ismerős a figura, biztos nagyon sokan láttátok már az Avatart. Engem teljesen lenyűgözött a látványvilága, szerintem nagyon-nagyon gyönyörű és ezért a filmért tényleg érdemes elmenni a moziba. Kétszer láttam a filmet, egyszer 2D-ben, aztán 3D-ben. Imax-re még nem jutottam el, mert hónapokra előre elfogytak a jegyek... Nem semmi. Na, hát ez a film ihlette ezt a rajzot, és természetesen a kedvenc szereplőmet vetettem papírra, vagyis Neytirit. Bristol papírra készült a rajz, Bruynzeel B-s grafitceruzákkal. Kaptam egy olyan kérdést valakitől email-ben, hogy a kész rajzaimat meg lehet-e venni. Ha másban is felmerült volna ez a kérdés, a válasz: Igen, ha érdekel egy rajzom, akkor írj nekem egy email-t és megbeszélhetjük. rajz.hobby@gmail.com Ha szeretnél Te is így rajzolni, akár egy hét alatt eljutni a pálcikaembertől az élethű portrérazig, akkor katt ide. Ha egy szép grafitrajzzal szeretnél meglepni valakit, akkor pedig ide kattints.
2010. február 3., szerda
Fraktmandu oldalán találtam egy olyan bejegyzést, ahol egy honlapot említ, amin meg lehet nézni, hogy mennyit ér a te oldalad pénzben kifejezve, a látogatottsági és még egyéb statisztikai adatok alapján.
Hűűű, hát kíváncsi lettem, így én is gyorsan megnéztem, az eredményt pedig az oldalsáv tetején lévő kis box-ban találod. És ezt nektek köszönhetem kedves olvasóim, akik ilyen szorgalmasan látogatjátok és olvassátok ezt az oldalt.
Úgyhogy Köszönöm Nektek!!!! :-D
2010. február 2., kedd
Találtam egy nagyon jó kis hasznos dolgot Nektek. Mikor elkezdesz egy rajzot először valahogyan fel kell venned a helyes arányokat, vagy egy vázlatot kell készítened, hogy a rajzod pontos legyen majd a végén. Ennek ugye számos módja van, vagy vonalzókat használsz, vagy pausz papírt, esetleg felrajzolsz egy hálót a képre és a papírodra is stb... Vincent Van Gogh is használt segítséget a helyes arányok felvételéhez, ő egy úgynevezett perspektíva szerkezetet alkalmazott, ami egy behálózott képsík volt. (ref.) Amit pedig találtam ezen első lépés könnyű és gyors elvégzésére az a SimmTrace, ez egy ingyenesen letölthető program, amit innen tölthetsz le. Ez a program Roy Simmons nevéhez fűződik, aki egy angol művész, és a vízfestékre specializálódott. Itt találhatod az ő általa készített bemutatót a SimmTrace használatáról. http://www.youtube.com/watch?v=LzlgsMRbG8E Ezzel nagyon sok időt spórolhatsz meg magadnak, hogy előrajzold a képet. Találtam egy másik nagyon jó demonstrációs videót is hozzá Jullia-tól: http://www.youtube.com/watch?v=u4ht_xPCba0 Remélem mindenkinek nagy segítségére fog válni ez a program. :-) Aki pedig szeretne megtanulni rajzolni az alapoktól, szép és élethű rajzokat készíteni, tehát az előrajzolás utáni lépéseket is el szeretné sajátítani, az kattintson ide. Aki pedig szeretne egy grafitrajzot valakinek ajándékba, vagy esetleg saját magának, ő pedig ide kattintson.
Kaptam a napokban ismét egy rajzot, hogy tegyem ki ide a blogra. Ezt a rajzot egy 13 éves lány készítette, a rajzon igen erősek a berögzült szimbólumok, ami megakadályozza a realisztikus rajzolást, de az látszik, hogy van érzéke a rajzoláshoz, és nagyon hamar megtanulna szépen, valósághűen rajzolni, ha jobban megfigyeli a részleteket, és a formák alakjára, vonalak szögeire figyel. Köszönöm rajzot, nagyon ügyes vagy, ne hagyd abba és figyelj a részletekre. Jó alaposan nézd meg azt, amit rajzolsz, és formaként kezeld az egyes részeket.

Elérhetőség

Rajz rendelés, portrérajzolás, valamint az Online rajztanfolyamról érdeklődés: contact@rajzhobby.hu

Iratkozz fel Feedre

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam
Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam

Keresés ebben a blogban

Hobby rajz's Fan Box

Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam

Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam
Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam

Itt tudsz feliratkozni hírlevélre

Add meg az e-mail címed:

Delivered by FeedBurner

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.