2009. október 6., kedd

Az 5 alapvető készségről már írtam, de úgy tartják, hogy ahhoz, hogy elmondhassuk magunkról, hogy a rajzolás teljes képességével rendelkezünk, ahhoz valójában 7 készség szükséges. Az első 5-öt nem sorolom itt fel, nézd meg az arról szóló bejegyzésemet, ha még nem olvastad.

A maradék 2 pedig az emlékezetből való rajzolás és a képzeletből rajzolás. Az előző 5 az elég ahhoz, hogy élethűen lerajzoljunk egy tárgyat vagy egy személyt és feltétlenül szükséges a további kettő elsajátításához.

Ha valaki elszeretné sajátítani a jobb agyféltekés rajzolás készségét, akkor nem árt azzal tisztában lennie, hogy mint minden, amit anno megtanultunk és most már rutinszerűen végzünk, az az elején nem volt magától értetődő. így ez itt sincs másként és a kezdeti tanulás nem könnyű és türelem kell hozzá. Először el kell sajátítani a részkészségeket egymás után, majd ezek a részek össze fognak állni egy egésszé.

A jobb agyféltekés tanfolyamok általában 3-4 naposak, úgyhogy azért nem olyan hosszú távú küzdelemről beszélünk most, de bizony az elején könnyen elmehet a kedvünk. Főleg mert az ember alapvetően lusta és ódzkodik az új dolgok elsajátításától, leginkább, ha nem sikerül elsőre :-)

Szóval türelem, és ami a legfontosabb, csinálni kell! És ha vége is a tanfolyamnak, utána még rengeteget fogunk fejlődni, ahogy szépen helyére kerülnek bennünk a dolgok, és ha továbbra is rajzolgatunk.

Online Jobb Agyféltekés rajztanfolyam, ha szeretnél megtanulni rajzolni az alapoktól, könnyen és gyorsan, de a saját tempódban, akkor kattints ide.

Ha szeretnél meglepni valakit egy különleges ajándékkal, akkor ide kattints.

Hogyan válassza ki a legjobb utónevet, keresztnevet gyermekének? utonev-keresztnev.hu/utonev-p32.keresztnev

0 megjegyzés:

Elérhetőség

Rajz rendelés, portrérajzolás, valamint az Online rajztanfolyamról érdeklődés: contact@rajzhobby.hu

Iratkozz fel Feedre

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam
Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam

Keresés ebben a blogban

Hobby rajz's Fan Box

Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam

Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam
Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam

Itt tudsz feliratkozni hírlevélre

Add meg az e-mail címed:

Delivered by FeedBurner

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.