2009. október 14., szerda

Jött pár email hozzám kérdésekkel, problémákkal jobb agyféltekés rajzolást, illetve rajzolást illetően. Az egyikőtök abban kért segítséget, hogy hogyan kell élethűen árnyalni. Gondoltam ez nektek is hasznos infó lehet, így leírom ide, hogy mit válaszoltam.

„Szóval, amit mindenképpen be kéne szerezned, az több féle B-s ceruza. Alapnak elég 8B-s, 5B és egy 3B-s. Ezek ahhoz kellenek, hogy minél szebb és több árnyalatot tudjál létrehozni. Nekem már több féle is van (2, 4, 7, 9 is), de egyelőre elég csak az a 3 fajta.

Kell még sok papír, a gyakorláshoz elég a közönséges nyomtatópapír is, a komolyabb rajzokhoz pedig én az olyan rajzlapokat ajánlom, aminek minél simább a felülete, mert annál plasztikusabban lehet rá rajzolni. Én azt szeretem, persze ez egyénfüggő.

Készíts egy színskálát, aminek 5 rubrikája van. Az elsőt satírozd be jó feketére a 8B-s ceruzával, a következőt az 5B-sel egy kicsit világosabbra, majd az utána lévőt még világosabbra az 5B-vel. A 4. rubrikát a 3B-sel satírozd, az előzőnél is világosabbra az 5.-et pedig hagyd üresen. így megkapsz egy Fekete – Sötétszürke - Középszürke -Világosszürke - Fehér kombinációt. Ez majd segít a rajzoknál eldönteni, hogyan is árnyalj.

Hogy ráérez, az élethű árnyalásra én azt ajánlom, hogy először gyakorold be egy gömb lerajzolásán. „

Ehhez csatoltam a kérdezőnek egy képet, ami nagyon jó gyakorláshoz. Ha szeretnéd ezt a képet, akkor a következő linkről letöltheted:

>>

https://www.opendrive.com/files?5665049_Jmih9

Folyt. Köv. a következő bejegyzésemben.

Online Jobb Agyféltekés rajztanfolyam, ha szeretnél megtanulni rajzolni az alapoktól, könnyen és gyorsan, de a saját tempódban, akkor kattints ide.

Ha szeretnél meglepni valakit egy szép grafitrajzzal, akkor ide kattints.

Hogyan válassza ki a legjobb utónevet, keresztnevet gyermekének? utonev-keresztnev.hu/utonev-p32.keresztnev

0 megjegyzés:

Elérhetőség

Rajz rendelés, portrérajzolás, valamint az Online rajztanfolyamról érdeklődés: contact@rajzhobby.hu

Iratkozz fel Feedre

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam

Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam
Online Jobb Agyféltekés Rajztanfolyam

Keresés ebben a blogban

Hobby rajz's Fan Box

Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam

Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam
Online Színes Jobb Agyféltekés Tanfolyam

Itt tudsz feliratkozni hírlevélre

Add meg az e-mail címed:

Delivered by FeedBurner

Rendszeres olvasók

Üzemeltető: Blogger.